A Férfiak Klubjának köszönhetően látott napvilágot a Vállvetve Apával ötlete 2018-ban. Ők ugyanis fontos küldetésüknek tekintik, hogy az Apák napját jelentős ünneppé fejlesszék. Szeretnék hangsúlyozni, hogy az édesapákat meg kell becsülni és ösztönözni is szeretnék a fiatal férfiakat a gyermekvállalásra, az apaság szeretetére és megbecsülésére. A kezdeményezés keretében minden Apák napját – azaz minden június 3. vasárnapját – követő hétfő az a nap, amikor az apukák bevihetik a gyerekeiket a munkahelyükre.
Nekem személy szerint olyan szerencsém volt, hogy már kisgyermekkorom óta világosan láttam, pontosan tudtam milyen pályára szeretnék orientálódni. Nem is volt kérdés a pályaválasztáskor. Azonban sokak nem ilyen egyszerűen és gyorsan döntik ezt el, és az iskolai pályaválasztási tanácsadó vagy szakmai börzék és nyílt napok sem adnak kellő támpontot a választáshoz. Ez többeknél vezet gyors szakmai kiégéshez, boldogtalansághoz, depresszióhoz. Nem is beszélve a többszöri munkahely és szakma változtatás nehézségeiről. Erre egy remek megoldás, ha a gyerek már kiskorban megismerkedik a környezetében lévő szakmákkal. A szülei munkakörnyezete igencsak döntő lehet, amikor a továbbtanulás kerül előtérbe. Akár azért, mert megerősíti, hogy azt biztosan nem szeretné, akár mert már gyakorlattal is rendelkezik – és ez formálja az érdeklődését. Emellett egy nagyon meghatározó pont mindenki életében, amikor az apukájával, nagypapájával barkácsol, alkot valamit. Még felnőtt korban is nagyon jó élmény, és még a nők körében is egy büszkeség, egy tisztelet faktor együtt tevékenykedni apukával.
A jelenlegi köztudatban az Apa – Fiú kapcsolat többnyire csak a ki örököli a trónt (a céget, a vállalkozást, ki viszi tovább a nevet, a hagyományokat) vonatkozásban van jelen. Érzelmi szinten még mindig nehezen kimutatható, megélhető a kettejük közötti szeretet. Sajnos emiatt több férfi is szembesül azzal, későn ébred rá, hogy többet kellett volna kettesben lenni a „kisfiával”, amikor az még abban a korban volt, hogy nyitottabb lett volna erre. Persze sohasem késő, és az életünk végéig tudunk és érdemes is időt szakítani az apa – gyermek kapcsolatokra és azok javítására, de a legjobb alap ennek elkezdésére a gyerekkor, és a Vállvetve Apával Nap is egy ehhez segítséget nyújtó kezdeményezés.
„Eckert Isti már 38 éves. Hihetetlenül büszke vagyok rá, mindenben túlszárnyalt. (Szeretném azt hinni, hogy ebben nekem is van valamennyi érdemem). Tőle tanulok, tőle is kérek tanácsot a fontos dolgokban, a példaképem már húsz éve. És a háromból a legidősebb unokám is fiú. Az a fajta lélek, aki mindenkit szeret, és akit mindenki szeret. A magánéletemben az elmúlt húsz évben az egyik legnagyobb elismerés volt számomra, amikor a másik Nagymama azt mondta családi körben, hogy „Ádám olyan, mint Péter Papa.”
Eckert Péter kollégánk tökéletesen foglalta össze ennek a napnak a szépségét, és fontosságát. Ezért éri meg csatlakozni ehhez a kezdeményezéshez, nem beszélve az ilyenkor megtapasztalt élményekről. Az apukák boldog arca, az hogy jobban várják ezt a napot, mint a gyerkőcök, mindent elmond. Ez az a nap, ami nemcsak a gyerekeknek meghatározó, de az apukáknak is legalább annyira.
Három generáció szandálban Eckert Péter (Péter papa), fia Isti és unokája Ádám
A FAAC Hungary a kutyabarát mellett családbarát munkakörnyezetet is biztosít. Cégen belül is előfordul nálunk, hogy apa és fia kollégák. Legtöbbször más területen dolgoznak ugyan – iroda és raktár, vagy raktár és beépítés – de a napi kapcsolat, a közös munkakezdés is sokat tud számítani az együtt töltött időben.
Jámbor Árpád (ügyvezető igazgatónk), fia ifjabb Árpád és unokája a szégyenlős kis Lilla társaságában
Fontosnak tartjuk a kapcsolatokat, a családi, baráti kötelékek ápolását. Rengeteg közös programot is szervezünk, ahol a család is bekapcsolódhat. Mert a csapatépítés mellett legalább olyan hangsúlyt kap a szórakozás is ezeken az alkalmakon, és ehhez természetesen hozzátartozik a családi jelenlét. A legkisebbekkel is látogatható családi napokon, az ugrálóvár és arcfestés mellett remek móka a közös társasjátékozás is. A nagyobbaknak sport programok és kirándulások, nem is beszélve a halloweeni vagy karácsonyi bulikról. Ilyenkor mind egy hatalmas nagy családként mulatunk együtt, így természetes volt, hogy ehhez a kezdeményezéshez is szívesen csatlakozunk.
Az előző Vállvetve Apával Nap egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor a raktáros nagypapa idősebb Pribelszky István, a beépítő fia István, és Iván unokája együtt tevékenykedtek. Vajon a harmadik generáció is a FAAC Hungaryt választja, amikor arra kerül a sor?
Nagy öröm számunkra, hogy olyan neves cégek mellé állhatunk ezzel mint, a Tesco – akiknél éppen voltunk is aznap – vagy az IBM. De a legnagyobb öröm mégis az, amikor arra gondolunk, hogy hazafele menet István megkérdezte a fiát, hogy mi volt a legjobb a napban mire Iván azt a választ adta, „Hát az, hogy veled és papával lehettem a dolgozóban.”